2013.03.29.
14:42

Írta: suhanónyilvessző

Hogy kicsoda Pom pom? Talán nem ismertek?

Oh, igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan.

Talán aki egyszer tényleg megismer, megnyer örökre magának.

Hogy mi történt? És hogy miért érzi az ember már most, hogy ismét egy csalódáson van túl vki?

*felnevet*

Talán már a blogból sugárzik, talán mert már vki látta a nevemet egy régi blogomban, amit már csak a belső szemmel lehetni észrevenni.

És igazából nem is szakítás történt. Mert a Párom még mindig mellettem van.

Hogy akkor mi volt? És miért nem térek a lényegre? :) Csak gondoltam, bemelegítek.

Tehát, hol is kezdjem. Kezdem a végén.

Nyomás alatt voltam, stresszes voltam, egyedül voltam, és a kapcsolatom a mélyben hevert, mert távkapcsolatot kellett fenntartani két hónapon keresztül, úgy, hogy nem volt skype, csak telefon.
Volt egy jóbarátom. Akiben teljes mértékben megbíztam. Hogy miért? Most lett volna, hogy két éve ismerjük egymást. A vállát tartotta, mikor két évvel ezelőtt elbántak velem. Teljesen hozzá nőtt az életemhez. Napi szinten tartottuk a kapcsolatot. Kb fél év után részemről lehetőség nyílhatott volna, hogy járjunk, ő nem akarta, ő utasított el. Ezután megismertem a jelenlegi Páromat, és hogy lássátok, hogy tényleg nincs valami rendben, elmesélem, hogy engedélyt kértem a jóbarátomtól, hogy járhassak vele.

Az új kapcsolatom eredménye az volt, hogy egyáltalán nem pörögtem túl magam, megmaradt a kapcsolatunk végül baráti szinten. Mély baráti szinten. Tudott a rossznapokról, jónapokról, a kapcsolatom különböző völgyeiről, és hullámairól; ha vmi újat vettem, kaptam, kerestem, találtam; vagy ha egyszerűen problémám volt. És visszafelé is ez jött.

Míg végül pár hete nála aludtam. Nem kellett volna. Habár nem feküdtünk le, nem csókolóztunk, és nem volt semmi extra, nálam 180 fokot vett az egész.

Őszintén elmeséltem a Páromnak mi történt, aki érthetően rettenetesen kiakadt, főleg, hogy már egy ideje, nagyon féltékeny volt a jóbarátomra.

Összegezve az érzéseimet: összezavarodtam érzelmileg, szégyelltem magamat, és dühös voltam.

Másodjára is feldobtam a labdát a jóbarátomnál a szerelemről, de elütötte, hogy nem szerelmes. De szeret. De nem szerelemmel. Állítja, hogy nem tervezte, csak szeretgetni akart vkit...

Én meg most ott tartok, hogy ki vagyok akadva, szenvedek mint a kutya, mert hiányzik, de ha keresem meghazudtolom magamat, ráadásul már megbántottam és sértettem is az írásaimmal...
a Párom nyíltan eltiltott tőle, én meg nem tudom mit csináljak.

Ő a barátom volt. Egy igen mély kapcsolat, amit nem tudok egyik napról a másikra felbontani. És semmit sem értek, nincs magyarázat arra ami történt. Nem szerelmes. De nem is használt ki. Viszont csak úgy senki nem tesz.

Érzem, hogy vhol sunyiság van, de nem tudok rájönni, és zavar. S míg nem tudom tiszta szívemből gyűlölni, utálni, vagy megvetni, addig nincs remény arra, hogy elfelejtem. Ha meg nem felejtem el, elfelejthetem a mostani kapcsolatomat. Mert én a történések után nehezen tudok másra gondolni...

 

Tényleg GYÖNYÖRŰ volt.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhulyelany.blog.hu/api/trackback/id/tr745180900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása