Ami a legjobban zavaró az egészben, hogy nagyon tetszett ami történt. Bár nem tudott kibontakozni, de mégis egyszerre érzem magam bűnösnek, és elégedettnek.

ÁLOMBAN ENYÉM VAGY

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

/József A/

Ez a vers annyira igaz!!!! És ezért érzem úgy, hogy nem szabad többet találkoznunk, vagy ismernünk egymást, mert még mindig a fejemben van, ahogy simogatta a hátamat, a vállamat, ahogy megcsókolta a nyakamat, ahogy forrón lehelt a bőrömre.... és ilyenkor elképzelek olyanokat, amik nem történtek meg, és vágyom rá, hogy be legyen fejezve; és tudom, hogy nem lehet, nem szabad, és állandóan az visszhangzik a fejemben, hogy ember vagyok, s kordában tudom tartani a vágyaimat, és hogy járt utat járatlanért el ne hagyj, de vágyom rá!